Kategóriák
Élménybeszámoló

Adventi kézműves foglalkozások

Az évvégi rendezvényeken elsősorban az adventi kézműves foglalkozások kerülnek előtérbe játszóházunk életében. A népi fajátékok ilyenkor már téliálmukat alusszák, csak ritkán kerülnek elő a raktár mélyéről. Mikulás napja körül több zártkörű céges rendezvényre voltunk hivatalosak a fővárosban és néhány vidéki településen.

Megfordultunk két visszatérő megrendelőnknél az Oroszlányi Művelődési Házban és a zuglói Cserepesházban: mézeskalács sütéssel, gyertyamártással és változatos karácsonyi, adventi kézműves programokkal vártuk a családokat.

Az adventi időszak is alkalmas arra, hogy oktatási intézmények vegyék igénybe szolgáltatásainkat. Iskolákba és óvodákba megyünk kézműves foglalkozásokat tartani. Iskolákban egyszerre akár 10 féle foglalkozást is tudunk vállalni, így nem okoz gondot több száz gyermek szórakoztatása kézműves foglalkozásainkkal, hasonlóan népi ügyességi játékainkhoz.

Az egész adventben hétvégéken vártuk a lelkes, kézműveskedni vágyó gyerekeket Pécsett, a Széchnyi téren a város adventi vásárán. Az idő szerencsére végig velünk volt, mindössze egy alkalommal szoroltunk zárt térre. A textil karácsonyfadíszek varrásán át a csuhéangyalokon keresztül egészen a gipszfestésig mindent ki lehetett próbálni. Sok szép alkotás kerülhetett idén a pécsi családok karácsonyfájára.

Kategóriák
Élménybeszámoló Érdekesség

A Csörömpölőkkel zártuk a Hegyvidéki Zenés Péntek Délutánokat

Az év utolsó Hegyvidéki Zenés Péntek Délutánján a számunkra legkedvesebb gyermekzenekar, a kecskeméti Csörömpölők együttes lépett színpadra. Több mint fél éve nem láttuk zenélni barátainkat, így nagy volt az öröm mindkét részről.

A nagy kedvenc az együttestől:

Mivel a rendezvény a Szüreti Napok keretében került megrendezésre, így kézműves foglalkozásnak diós szőlőkép készítést lehetett kipróbálni a Kenderkóc Népi játszóház asztalánál, s szokás szerint mi biztosítottuk az arcfestést is.

A hűvüs őszi idő ellenére szép számú látogatót vonzottak a programok, köztük sok kisgyerekes családot. A moldvai táncokba

Bízunk benne, hogy jövőre – tavasszal és ősszel egyaránt- ismét megrendezésre kerül ez a jó kis családi esemény.


Kategóriák
Élménybeszámoló

Csuhéztunk a Garay Centerben

Minden hónap második szombatján tartunk kézműves foglalkozást a Garay Centerben. A szeptemberi foglalkozásnak a csuhézást választottuk, hiszen ilyenkor kezdődik meg hagyományosan a kukorica betakarítása. Angyalkák, virágok, állatok készültek csuhéból illetve csutkababa kukoricacsutkából és színes anyagokból. A rendszeres látógatók mellett több új vendég is becsatlokozott a kézműveskedésbe.


Kategóriák
Élménybeszámoló

„Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja” – Bart

Auguszus 12.-én a felvidéki Barton tartott a helyi Pimpimpáré Játszóház egy „Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja” című tematikus eseményt, melyre a Kenderkóc Népi Játszóházat kézműves foglalkozások megtartására hívták meg.  Sokadjára dolgoztunk együtt velük, s ismét egy jó hangulatú rendezvényt tudhatunk magunk mögött. Bart egy Párkány közeli kis magyar falu, ahol nagyon aktív közösségi élet folyik, szinte az egész falu megmozgul egy-egy nagyobb eseményen.

A program szerint délelőtt gyertyát mártottunk, agyagoztunk, bőröztünk és sparhelten langallót sütöttünk. Majd egy kis ebédszünet után csempefestés, sípkészítés és mézeskalácsütés következett.

Mellettünk volt még középkori lovagi bemutató, bábszínház és persze ének-zene.